Sziasztok kedves bóklászók, akiket erre hozott az kurzor nevű, esetünkben sorsfordító tárgy! :)
Mindenki jó valamiben.
Egyesek a leírt soraikkal kápráztatják el emberek ezreit, míg mások az ecsetvonások mestereiként szemet gyönyörködtető festményeket alkotnak. A mai tehetségek gyakran nem kapják meg azt az elismerést, amelyet megérdemelnek, egyes esetekben az is előfordul, hogy elítélik a művészeket a személyiségük miatt. Így hát magától értetődő, hogy a kevésbé ismert alkotóknak szükségük van egy esélyre, amelynek köszönhetően szabadon engedhetik képzelőerejüket, érzelmeiket, gondolataikat. Pontosan ezért hoztuk létre ezt az eseményt, a MŰVÉSZETEK HETÉT!
Bloggertársaimmal úgy döntöttünk, hogy rendkívüli versenyt rendezünk itt, a Demigod Critcs oldalon. Ezúttal nem egy újabb sablonos blogbeküldős-oklevélosztós hacacáréval állsz szemben, ez egy művészeti megmérettetés, melynek keretében arra kérünk benneteket, hogy a 7 általunk megadott művészeti kategóriában pályázzatok. A verseny célja, hogy kevésbé ismert tehetségeket fedezzünk fel, és mutassunk meg a nagyvilágnak. Bárki nevezhet, nemtől, életkortól, bőrszíntől és hírnévtől függetlenül, csak egy fontos dolgot tartsatok be: saját alkotással induljatok!
Beküldési határidő: legkésőbb december 27-e éjfélig.
Érdekel a dolog? Akkor lássuk a kategóriákat...
Kategóriák:
1. Fotózás
Küldj be minimum 1, maximum 10 képet tetszőleges méretben és minőségben,
Témalehetőségek: a) természet, b) város-civilizáció, c) a kettő viszonya,
A fotókat egyediség, látvány és mögöttes tartalom alapján bírálja Sz. Szoni (Nikon7 verseny döntősei közé behívott fotóskezdemény, képeit Instagramon itt csekkolhatod).
2. Novella
Minimum 1 oldal, maximum 6 oldal terjedelmű, Times New Roman 12-es betűtípussal, normál sorközzel és margóval írt munka,
Az egyetlen megkötés, hogy lehetőleg téli témájú legyen, és szerepeljen benne a következő mondat: ,,Arcára hópelyhek tapadtak, fekete hajtincseit jeges szél fújdogálta. Kék szemei mintha megfagytak volna, úgy fúródtak a fehér tájba. "
A novella képekkel, montázsokkal, idézetekkel (forrásmegjelölés legyen!) bővítése engedélyezett,
A novellákat a Demigod Critics és Skyscraper Blogdesign híres kritikusa, Sophia S. Argent értékeli.3. Kisfilm/ trailer
Beküldhetsz tetszőleges bloghoz tartozó trailert, ami úgy érzed, hogy jól sikerült, és az elmúlt fél évben készítetted,
Általad forgatott kisfilmet, összevágott képkockákat, tényleg bármit szabadon,
A kategória fő zsűrije Joy McKenzie, nagy filmimádó és Demigod Critics kritikus.
4. Rajz
Szintén a) természet, b) város-civilizáció, c) a kettő viszonya, témákban pályázhatsz saját rajzzal, festménnyel, tetszőleges technikával készült munkával,
A döntőbíró Elizabeth A. Slattery, a Demigod Critics fejléces és kritikus mindenese, aki igazán konyít a színekhez.
5. Vers
Ebben a kategóriában általad írt, maximum 2 oldalas munkákat várunk (Times New Roman 12-es betűtípussal, normál sorközzel és margóval írva),
Nem kell feltétlenül rímelnie, lehet slampoetry, vagy egyéb prózai formájú mű is,
Munkákat megítéli: Sz. Szoni.
6. Fejléc
Készíts az alábbi megrendelésre fejlécet bármilyen képszerkesztővel: ,,Egy pirosas-narancsos, őszies hangulatú fejlécet szeretnék, ami 1000 képpont széles, 550 képpont magas, szerepelnek rajta bögrék, gőzölgő tea, levelek, könyvek és egy vörös hajú lány. Ne legyenek éles határai, hanem fokozatosan halványuljon el a széle."
Ezentúl küldd be egy tetszőleges fejlécet, amit te készítettél,
Fő zsűri: Elizabeth A. Slattery.
7. Kritika
Az írásod lehet blog-, könyv-, vagy filmkritika, bármilyen alkotásról,
Az egyetlen megkötés, hogy a kritika szeptember 15.-e utáni legyen,
Elbírálja: Joy Mckenzie.
Ha bármelyik kategória felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz saját alkotásoddal a demigodcritics@gmail.com-on december 27. éjfélig. Jelentkezésed akkor érvényes, ha betartod a követelményeket, e-mailben választ kapsz tőlünk, és kirakod az alábbi jelentkezési lapot jól látható helyre az oldalsávodba, erre a bejegyzésre mutató linkkel. Akár az összes művészeti ágban pályázhatsz, ha kedved tartja. A nyerteseket nem értesítjük külön-külön, tehát a feliratkozás kötelező!!! Kérdéseket feltenni kommentben, vagy e-mailen lehetséges.

Díjazás
Az eredményhirdetés egy ünnepélyes, egy hetes rendezvény keretében zajlik, a december 28-tól január 3-ig tartó héten. Minden nap egy kategóriát értékelünk ki, fotó, novella, kisfilm, rajz, vers, fejléc, kritika sorrendben.
Mind a 7 kategóriában 3 dobogós lesz, így összesen 21 ember szerezheti meg az értékes jutalmakat. Minden résztvevő emléklapot, a legjobbak pedig oklevelet kapnak. Ha nagyon szoros a mezőny, különdíjasokat is választunk. A díjak a következőek:
1. Helyezett: interjú a nyertessel a Szonidea blogon + fejléc / kritika / trailer, és hirdetés az oldalsávban 3 hétig.
2. Helyezett: 2 hétig hirdetés az oldalsávban + kritika/ fejléc.
3. Helyezett: 1 hétig hirdetés az oldalsávban + ajándék montázs.
Különdíjas: 1 hétig hirdetés az oldalsávban.
Remélem felkeltette az érdeklődéseteket ez a kezdeményezés! Lehet, hogy kitűnően tehetséges vagy mondjuk rajzolásban, és benned lapul a lehetséges ,,Hét festője"?
Várjuk a jelentkezésed,
Üdv: A Demigod Critics csapata (Joy, Elizabeth, Sophia és Szoni). ;)
KOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENTKOMMENT
VálaszTörlésTúl hosszú komment :O :D XD
Törlés